2012. december 9., vasárnap

A jövőkép

A jelent, de még a jövőt is meghatározzák a múlt eseményei. Nincs ez másként a technológiát illetően sem, a Mashable listáját követve pedig megtekinthetőek, mely eszközök válnak fontossá, tartják meg vezető pozíciójukat a jövőben is. 


Okostelefonok


Az okostelefonok korában inkább számítógépekként üzemelnek, mint sem egyszerű, pár évvel ezelőtti funkciójukkal megelégedve csak: kamera, gyorsulásérzékelő, sebességmérő, GPS vagy iránytű is található a programjaik közt. Ezek a készülékek már gyors processzorral rendelkeznek és ma már nagyon is népszerű érintőképernyős kezelőfelülettel. 

Előrevetítve ezek jövőjét PMC-vé (személyi mobil számítógéppé), melyek Moore törvénye alapján szuperszámítógépekké válnak majd ezek. De hogy mi is a szuperszámítógép? Tipikusan tudományos számítási és modellezési feladatokhoz használják fel a gyógyszer-, űr- és időjáráskutatásban, ahol vagy nagyon sok lehetséges kombináció hatásait kell elemezni, vagy rendkívül sok lépésből álló számítási műveleteket elvégezni. 
 

3G és 4G 


Az okostelefon az említett szolgáltatásokon kívül használható vezeték nélküli, azaz wireless internetezésre is, ennek ellenére a felhasználónak, tulajdonosnak gyakran kell ellenőriznie a jel erősségét is egyaránt, amely vagy ugyanolyan szinten, vagy pedig hullámzóan van jelen. 
A cellatornyok telepítése jelenleg még igen költséges, teljesítménye akadozó. Reméljük, hogy ez a jövőben előnyére fog változni. S így könnyebben is lehet tájékozódni majd a felhőkben tárolt információk sokaságában.

Felhő alapú tárolás


Google és az Apple nyújtja jelenleg azt a szolgáltatást, mely az átlagemberek számára is hasznos, illetve használható tudásbázissal rendelkezik. A Google Docs az első cloud (felhő) alapú szolgáltatás, mellyel táblázatokat, dokumentumokat és bemutatókat lehet vele létrehozni és szerkeszteni online, egyszerre akár többen is, valós időben. Szövegszerkesztőjének fontos képessége, hogy a benne készített fájlokat el lehet menteni a Microsoft Word-féle .doc formátumban, Postscript állományként, RTF-ként és ODF fájlokként, amiket aztán meg lehet nyitni, szerkeszteni vagy ki lehet nyomtatni számos irodai alkalmazáscsomaggal. A mentés lehetséges HTML és PDF
 formátumban is. Az Apple természetesen ugyancsak kifejlesztett egy szolgáltatást; amely iCloud néven vált ismertté. Így tehát a személyes adatok és alkalmazások bárhol, bármikor és bárki számára elérhetővé válnak. 

Retina scan és hangátalakítás


A felhasználói igényeket figyelik jelenleg még, hogy egy adott honlapon mit néz meg a felhasználó, mely részeket részesíti előnyben, illetve mi kelti fel a figyelmét, mely színek, formák illetve szavak azok, amelyet nagy eséllyel meglát az adott weblapon. 
Emellett a hangátalakításra is fordítanak energiát, úgy, hogy a halott szöveget hogyan lehet szöveggé átalakítani írott formában. Ma már lehetséges: mint például a Samsung Galaxy S2-nél lehetséges, már sms-t is képes úgy írni, hogy a tulajdonos a megfelelő szavakat alkalmazva a telefon hangszórójába mondja az azokat, s pillanatokon belül már áttranszformálja a hangot szöveggé. 
A jövőben e technológiákat ötvözik a kiterjesztett valósággal (AR) így hoznak létre egy jóformán láthatatlan és természetes PMC-felhasználói felületet. Ilyennel találkozhatunk a The Big Bang Theory-ban is például. A tárgy, amit nézünk, a szavak, amiket kimondunk - mind a PMC-hez továbbított információ, amit a gép értelmez, majd szóban vagy képek formájában közli a választ.
kiterjesztett valóság ( angolul augmented reality, AR) a valóság egyfajta virtuális kibővítése, amikor a mobilunk kamerájával szétnézve egy adott környéken, megjelenik az éppen a kamerában látható boltok nyitvatartása vagy akár az adott irányban levő (éppen nem is látható) üzletek leírása és távolságuk.

Kiterjesztett valóság


A kifejezés ( angolul augmented reality, AR) a valóság egyfajta virtuális kibővítése, amikor a mobilunk kamerájával szétnézve egy adott környéken, megjelenik az éppen a kamerában látható boltok nyitvatartása vagy akár az adott irányban levő (éppen nem is látható) üzletek leírása és távolságuk.
Későbbi feladatként a releváns információkat kell eljuttatnia majd a felhasználóhoz.


Közösségi oldalak


Manapság rengeteg közösségi portál lelhető fel világszerte, melynek lényege:  azon az elven működnek, hogy a felhasználó az ismerősei segítségével találja meg más ismerőseit az adott oldalon. Az internet erre kiváló lehetőséget nyújt, mivel az online jelenlét könnyebbé teszi a hálózatok kiépítését.
A legfontosabb kapcsolati hálót érintő oldalak a Facebook,  MyspaceTwitter, de felfutóban van még jó pár oldal is ezek mellett. Fontos a baráti körök megléte és annak ápolása, valamint az új kapcsolatok kialakítása is merőben új vállalkozás, hozzászólásokat, véleményeket kell és szabad is gondozni, melyeknek lényege az lenne, hogy objektívan nyilatkozzanak, ám ezt sokan nem tartják be. Elméletileg a jövőben maga a rendszer fogja ezeket a dolgokat is végezni, így a felhasználónak rengeteg időmegtakarítása lesz ezáltal, amit kedve szerint fordíthat másra is. 
A közösségi háló egyre jobban átszövi az élet más, digitális területeit - naptárak, címjegyzékek vagy a GPS is integrálódik. Ha valakivel találkozót beszélünk meg, előtte megjelennek például az illető posztjai, amit elolvashatunk, hogy ez megkönnyítse a beszélgetés beindulását.


Cad, 3D nyomtatás


Először is tisztáznunk kell a kifejezést: Computer-aided design (CAD) rendszer alatt több, számítógépen alapuló eszközt értünk, mely a mérnököket és más tervezési szakembereket tervezési tevékenységükben segíti. A jelenleg használatos CAD programok a 2D (síkbeli) vektor-grafika alkalmazásán rajzoló rendszerektől a 3D (térbeli) parametrikus felület- és szilárdtest modellező rendszerekig a megoldások széles skáláját kínálják. Ezt az átlag nem használja, mivel túl bonyolult, így csak a szakemberek értik a menetét, de a jövőben már bárki által tervezett saját termékeket is, elérhető áron természetesen.

3D nyomtatás lényege; egy olyan eszköz, ami rétegek egymásra illesztésével háromdimenziós tárgyakat képes alkotni. Szinte bármilyen alakú tárgyat létre lehet vele hozni, olyat is, amit hagyományos gyártási technológiákkal igencsak nehézkes. A hátránya, hogy a folyamat lassú és költséges, illetve gyakran nem elég masszív a tárgy ahhoz, hogy aztán használni is lehessen. Ezzel együtt pedig az egyedi, saját tervezésű termékek hódítanak manapság teret, azonban magasabb áron is értékesíthetőek azon termékek, szállításuk is még jóval lassabb a már előre legyártott termékeknél. Tömegcikké csak akkor fog tudni válni, ha az előállítási költsége is csökken, illetve felhasználóbarátabbá válik, valamint a szállítási költsége is alacsonyabb lesz. 


Önmagukat vezető autók


Az újítások az autóipart is elérték. Már nem csak alacsonyabb, költséghatékonyabb járműveket gyártanak - összességében, hanem a jövőben valószínűleg ezen a területen is megújul mindaz a technológia, amivel eddig rendelkeztek. A GPS (Global Positioning System) például az egyik ilyen extra, de a luxusautó-gyártók az aktív sebességtartó automatikától kezdve a sávelhagyásra figyelmeztető rendszeren keresztül a forgalmi információkon át a holttérfigyelő rendszerig számtalan extrát kínálnak. Abban is újítás lenne, hogy a balesetek elkerülése végett az autók önmaguktól fékeznének. A járművek valószínűleg biztonságosabbak lesznek, mert folyamatosan értékelik az adatokat. Működtetése igen egyszerű lenne, a gépnek csak a címre és a találkozó időpontjára lesz szüksége, a GPS segítségével navigál majd. 
A tesztelést már a Google autókon elvégezték, kamerákat erősítve rájuk vitték forgalomba a gépjárműveket.

[cikk eredete: Nyolc mai technológia, amely meghatározza a jövőt , 2011.09.20. ]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése